![]() |
Forrás. |
Dóritól kedvet kaptam egy ilyen kis hirtelen-poszt megírásához, ötvözve az ő két legújabb bejegyzésének témáját, a februári olvasási terveket és az állandó kérdést, amit megkap a könyvmoly: mikor van időd ennyit olvasni?! Ez a kérdés azt hiszem minden igazán sokat olvasó embert idegesít, mert megbújik benne némi rosszindulat azt hiszem - persze kivétel erősíti a szabályt, van akitől nincs benne hátsó szándék, csak kíváncsiság, vagy csodálkozás -, és azt feltételezi, hogy valami mást nem csinálunk meg, nem csinálunk jól, vagy épp irigységet vált ki, megcsináljuk azt is, meg még erre is marad időnk?
Nos, úgy van időm olvasni, hogy szakítok. Ezt Katacitával már többször beszéltük. Igenis kijöhet az évi huszonakárhányezer oldal, meg a napi hatvanvalahány, persze átlagban, ha az ember szeret olvasni, és szeret ezzel foglalkozni. A postán, sorban álláskor is képes vagyok előkapni a könyvem, és elolvasni csak 5 oldalt akár. Bármilyen várakozás során inkább olvasok, mint hogy az embereket nézegessem. Ügyeskedve olvastam már wellness hétvégén a pezsgőfürdőben ázás közben is - ráadásul könyvtári könyvet, de psszt!, nem lett baja! ;) Olvasok minden tömegközlekedési eszközön, és az autóban is, ha nem én vezetek. Ha meg én vezetek, akkor hangoskönyv. A hangoskönyv ellőhető még nagyon sok esetben: az összes házimunka közben, pakolás közben, ide-oda rohangálás közben, de még egy unásig ismételt tornaprogram közben is.
Ezen kívül az estéim rendszeres része az olvasás. Nem sok olyan nap van, amikor legalább pár oldalt ne olvasnék az aktuális könyvemből, könyveimből. Belefeledkezős estéken lecsúszik akár egy egész rövidebb könyvecske.
Nézek tévét is, de a tévé nekem legtöbbször háttérzaj. Kevés olyan program van, amit tényleg nézek, elejétől a végéig, két szemmel.
Meglepő módon nem hiányzom azért a közösségi életből sem, és blogolok is. Azt hiszem ezt akkor tudja megcsinálni az ember, ha tényleg szereti csinálni - mind az olvasást, mind az írást róla. :)
Dórihoz hasonlóan egyébként én se főzök, csak néha, hétvégén, de hétvégén amúgy is több idő van olvasásra, semmittevős szombatok, vagy vasárnap délutánok... :)
Szóval a kérdésre, hogy mikor olvasok, a válasz: mikor nem? És hogy mikor olvasok ennyit? Amikor más tévézik, főz, gyerekezik, vagy néz ki a fejéből. Utóbbit nem pejoratívan mondom, de ugye, azért még mindig több a vonatablakon kibámuló ember, mint az olvasó.
![]() |
Forrás. |
Ami pedig a februári terveket illeti, kicsit pedzegettem őket már a januári zárásban is, de akkor álljanak itt listázva is, miket szeretnék elolvasni ebben a hónapban:
- Karen Marie Moning: Shadowfever (56% -nál most)
- Karen Marie Moning: Iced
- Karen Marie Moning: Burned
- Karen Marie Moning: Feverborn - reményeim szerint már ebbe is belefogok nemsoká, ha lemegy az újraolvasás. :)
- Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan 55%, bosszant, lassan haladok vele, és csak azért fejezem be, mert vcs-listás
- Joe Abercrombie: Half the World - A harcos
- Szabó T. Anna - Lackfi János: Verslavina
Huhh, és akkor ebben még nincs is vcs- könyv, a Morevnán kívül. :D Azt hiszem abba is hagyom a tervlistát, mert az én időm se végtelen, bármennyire is úgy tűnhet néha úgy. :)
Ti mit terveztek februárra? Mikor és hogyan szakítotok időt az olvasásra?