Top 5 - Nem kedvelt sorozatzárások

Vicky blogján találtam ismét egy jó kis listát, ami nekem is eszembe juttatott néhány olyan könyvsorozatot, amiknek nem voltam elégedett a befejezésével. Érdekes, mert általában az első kötet után eldől, folytatom-e a sorozatot; ennek megfelelően jó sok mindent kaszáltam egyetlen rész után.  Ha folytatom, és a második rész is betalál, akkor előre, ha viszont romlik a helyzet, akkor már nem foglalkozom a többi résszel. Akadnak azonban olyanok, ahol a görbe kicsit másként alakul, és a felívelés után pont a sorozatzáró kötetnél jön a mélyrepülés... 

Lássuk, nálam mik is azok a sorozatok, ahol nem kedveltem a lezárást: 

Az illusztris példa arra, hogy néha milyen jó is lenne annyiban hagyni egy könyvet magában, és nem feltétlenül írni hozzá folytatásokat. A címadó első kötet a legjobb szerintem a sorozatban, a másodikban már csökkent a színvonal, de a harmadik... arra nincsenek szavak... Hagyján, hogy nyűglődés és készülődés az egész, de ezen felül még végső üzenete is teljesen félresiklik. A karakterek pedig következetlenek és szánalmasak lesznek, ahelyett, hogy fejlődnének valahova. Annyira megutáltatta magát velem ez a rész, hogy a filmváltozatát sem voltak hajlandó azóta sem megnézni.

Ms. Maas-szal nem felhőtlen a viszonyom, de igaz, ami igaz, miután az ACoTaR-t végigszenvedtem tényleg nagyon élveztem az ACoMaF-ot, a második részt. Egy kiemelkedően jó közbülső rész után persze marha nehéz nagyot alakítani a fináléban... És igaz ugyan, hogy a harmadik epizód, az ACoWaR lezárása katartikus és epikus volt, mégis csalódást okozott egészében véve, mert túl sok fordulattal próbálta takargatni a hajszálrepedéseit, és bizony egy óriási háborúhoz képest igen megúszós és meseszerű véget kapott... 

A sorozatból A borostyán hárfa volt a kedvencem, épp ezért volt akkora csalódás az utána következő - és mindeddig utolsó - kötet, Az arany cimbalom, ami cikornyás unalmával és fiús-férfias, túl betyáros háttérvilágával nekem nagyon megfeküdte a gyomrom. 

Bár nem akkora kifejezett csalódás, és bár a sorozat mégis folytatódott, bár valamelyest különálló trilógiával, azért mégiscsak itt a helye, mert ennél a kötetnél döntöttem úgy, hogy bár aranyos a boldog vég kajtatása, azért kissé fárasztó is, mivel Chainani olyan szappanoperásan túlnyújtja az egészet... 

Ez végképp kakukktojás a sorban, mert két sorozat is, és az egyiket végül be sem fejeztem, de muszáj a listában szerepelnie, mert teljesen sikerült kiábrándulnom ezek miatt a könyvek miatt Gail Carrigerből... Míg a Napernyő Protektorátust (The Parasol Protectorate) végig nagyon kedveltem, a Finishing School már kezdettől nagyon felemás, és túl ya-s, a Custard Protocol pedig még több sebből vérzik: tele van hektikus, de rosszul megírt, és ezáltal unalmassá váló akciójelenetekkel, és nagyon önismétlőnek érződik. Ez a spin-off sztoriban is, karakterekben is mintha egy kis halovány másolata lenne az eredeti sorozatnak. Jellegtelen szereplői és céltalan hajkurászós cselekménye miatt végül a második kötetnél feladtam a Custard Protocolt - és Gail Carriger teljes további munkásságát is.