Quantcast
Channel: PuPilla Olvas
Viewing all articles
Browse latest Browse all 1071

Félévzárás 2022

$
0
0
Forrás.
Bár a félévzárások ideje egy kicsit korábban volt, nem szeretném megtörni a hagyományt, és kihagyni ezt a bejegyzést, ami egyébként korábban sokáig a kissé szerencsétlen nevű Mid-Year Book Freak Out Tag néven futott. A kérdéssor maradt, az elnevezést azonban többen is leegyszerűsítettük félévzárásra, féléves áttekintésre, mert tulajdonképpen az is. ;) 

Próbáltam nem sok csúszással megírni ezt a posztot, de még így is augusztus közepe lett belőle *sigh*. Mindenesetre azért a tartalma ugyanaz, így, a késéssel is. 

Lássuk idén mely könyvek kerültek nálam az egyes kategóriákhoz, mik voltak az eddigi legjobb olvasmányok, és mik a terveim még idénre. :) 

1. A legjobb 2022-es olvasmányod

Bár csak átcsúszott a két ünnep közöttről, A karácsonyi malac kétségkívül ide kívánkozik, és mivel nem sűrűn tartom be a szabályokat itt, még mellérakom René Denfeld könyvét is, a The Child Findert is.



2. A legjobb folytatás, amit 2021-ben olvastál

Mivel igen csekély lett az eddigi olvasások száma, és ezek között csak egy sorozatfolytatás szerepel, kizárásos alapon csak Joanne Harris A Narrow Doorját tudom ide betenni, de azt kell mondjam, hogy a St. Oswaldos könyvek közt inkább utolsóként kullog, nem lett egy díjnyertes folytatás, sokáig untatott, de azért mindenképp érdemes elolvasni a sorozat részeként. 



Érdekes egyébként, hogy idén sokkal inkább jó kis sorozatkezdő kötetekben bővelkedik az olvasmánylistám. 


3. Friss megjelenés, amit még nem olvastál, de szeretnél

Kavagucsi Tosikadzu: Történetek a kávézóból. Az első részét nagyon-nagyon szerettem, kedvencemmé is vált, és szuper, hogy itt a folytatás is, csak még nem sikerült rá sort kerítenem.



4. Legjobban várt friss megjelenés az év második felére

Nyilvánvalóan az új Cormoran Strike rész, a The Ink Black Heart! De már tényleg csak napok kérdése. :) Elő is rendeltük az Audible-ön. 



De a nyilvánvalón túl még van két másik kötet is, amit nagyon várok, a Maigret és az éjjeli utas, ami az utolsó Agavés Simenon kiadvány lesz, és szintén az Agavétól az új Jeff VanderMeer, a Kolibri szalamandra. Emellett a megjelenés mellett majdnem teljesen elmentem, véletlenül fedeztem fel, amikor a Maigret előrendelést megejtettem. 



5. Legnagyobb csalódás

Marc-Uwe Kling: A nap, amikor a nagymama tönkretette az internetet - hát ez minden volt, csak jó nem, pedig a Qualityland után egy humoros, jó mesére számítottam. 



6. Legnagyobb meglepetés

Két könyv is idekéreckedik, bár más okból. Elena Ferrante Amikor elhagytak című regénye meglepett, mert nem gondoltam volna, hogy filozofikus merengésen túl, kicsit versenyfutás az idővel jelleggel thrillerben is átfordul majd a történet.
A másik pedig Frida Kahlo Naplója, ami azért volt nagy meglepetés, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen vaskos, és hogy ennek az az oka, hogy bizony benne van az eredeti napló is a kötetben, teljes egészében.



7. Kedvenc új szerző (debütáló vagy számodra új)

Donatella Di Pietrantonio, aki egy kicsit Ferrantés, de talán szikárabb, máshogy kemény. 

8. Legújabb könyves szerelem

A MinaLimás kiadású HP2, amit év elején vettem meg magamnak (utókarácsonyi ajándékként).




9. Legújabb kedvenc karakter

Igazán kedvenc-kedvencet nem tudok mondani, de érdekes alak volt az egyébként létező személy Ljudmila Pavlichenko, a szovjet mesterlövésznő, Kate Quinn, The Diamond Eye című könyvéből. Az ő életének utána is olvastam cikkekből, wikipédiáról. 

10. Egy könyv, amin sírtál

René Denfeld: The Child Finder. Nagyon felzaklatott az egyik mellékszál. 

11. Egy könyv, ami boldoggá tett

Két könyv is lenne, de már a második félévből, ami jól passzol ide (The Little Café in Copenhagenés a Finlay Donovan is Killing It), de ha feltétlen az első félévből kell választani, akkor nehezebb a dolgom... Talán a Maigret krimiket tudnám ide sorolni, azokat nagyon élveztem olvasni, egymás után hármat is (A Majestic pincéi, Maigret és a szombati kliens, A Víg Malom táncosnője).



12. Kedvenc filmes adaptáció, amit idén láttál

Sajnos csak a Briliáns barátnőm harmadik évadának első részét leszámítva... :( Mondjuk az jó volt, csak folytatni kéne (vagy leginkább újra is nézni azt az egy szem részt, és úgy folytatni). 
Nagyon sok adaptáció van a várólistámon egyébként, pl. Az időutazó feleségéből készített új sorozat is. 

13. Kedvenc értékelés, amit idén írtál




14. A legszebb könyv, amit idén vásároltál (vagy kaptál)

MinaLimás HP2 :) De hogy ne duplázzak, a kívánságlistámról idén megkaptam két olyan könyvet is, amiknek nagyon tetszik a letisztult borítója: Szaniszló Judit: Leli életeés Donatella Di Pietrantonio: Halásznegyed.



15. Melyik könyveket szeretnéd elolvasni az év végéig?

Az összeset! :D 
De mondjuk legyen ez a három, elég eklektikus válogatás: 
  • Domenico Starnone: Hurok
  • Vekerdy Tamás: Érzelmi biztonság
  • Elle Cosimano: Finlay Donovan Knocks 'Em Dead


16. Kiket jelölsz?

Nem jelölök senkit, aki szerette volna, más megírta a félévzárást, pl. ők:



Az előző évek mid-year tagjei nálam: 2015, 2016, 2017, 2018, 2019, 2020, 2021


Viewing all articles
Browse latest Browse all 1071